Mindig kedvencem volt az Alien-franchise, többször is láttam az eddig elkészített fejezeteket (mind a nyolcat) még a kevésbé jól sikerült versus-részeket is. Az abszolut favorit a két klasszikus epizód: az 1979-es A nyolcadik utas: a Halál és az 1986-os A bolygó neve: Halál. Ezekkel majdnem egy sorban említeném a Prometheust (2012-ből) mert szerintem egy nagyon érdekes (és jól kidolgozott) eredettörténettel áll elő. Ezek mellett a David Fincher rendezte Alien 3 tartozik a kedvenceim közé, főleg sajátos képi világa miatt (a teljesen lepusztult börtönbolygóval a maga fémesen szürke stílusával).
A kép forrása: port.hu
Amelyek kevésbé tetszettek eddig, azok az Alien 4., a Covenant és persze a versus-részek. A most megjelent legújabb epizód, a Romulus megelőzi nálam a sereghajtókat, és a Prometheus mögé sorolódik be. Tetszik benne a vizuális világ: jó a nyitójelenet bolygója és az űrbázis is. Tetszik, hogy van értelmes magyarázat arra, hogy miként kerülhettek xenomorfok az elhagyott űrállomásra, ahová a fiatalok érkeznek az alvókapszulákért.
Az egész sztori jól átgondolt (a zárójelenetet leszámítva), a legtöbb jelenet hihető. Az számomra is kicsit furcsa, hogy szinte csak huszonévesekből áll a főszereplőgárda, viszont a központi karaktert alakító Cailee Spaeny szerintem egyáltalán nem nyújt rossz alakítást. A facehuggerek picit túltolták, sokkal izgalmasabb lett volna az egész több valódi Aliennel. Az sem annyira jött be nekem, hogy a szintetikus csávó (David Jonsson) hol ide áll, hol oda, annak megfelelően, hogy éppen melyik lemezt töltik fel neki. Ash visszahozása mint Rook gyenge fanservice a hardcore rajongóknak, de szerintem teljesen felesleges. Bár a 2020-ban elhunyt Ian Holm újraélesztése vizuális szempontból jól sikerült. A zárás sem túl eredeti az óriás hibrid lénnyel (mely kb 5 perc alatt növekszik a plafonig), de elismerés érte a 231 centis Bobróczky Róbertnek, aki vállalta, hogy CGI-mentesen a megjelenítse a lényt.
A kép forrása: screenrant.com
Mindent egybevéve a franchise egészében középtájra teszem a Romulust, mely nálam jobb, mint például a nagyon gagyi Covenant a furulyázó szintetikusokkal és az Alien 4. a világűrbe kipréselődő ember-xeno hibriddel. Tőlem 4 csillagot kap Fede Alvarez filmje, és kb. 75%-ot. Elvoltam vele, és biztosan újranézem majd.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.